Tóth Eszter & Gáspár Kata: Síktükör – novella

Hangulatok, sorsok, mindennapok. Tóth Eszter és Gáspár Kata, a Corvinus Egyetem hallgatói, egyedi elbeszélői nézőpontból alkottak novellát a táborban hallott történetekből.

Síktükör

Ülünk a nagyszobában a kályha mellett, rajtunk kívül nincs más itthon. Nézelődünk. Tekintete végigjárja a lakás egyszerű bútorzatát, a kis hokedlin heverő Dunántúli Napló címlapja a nagy építkezésről tudósít.

Szemben a falon ott lógnak a nászajándékba kapott tányérok. Ebből ettek a beköltözés első estéjén, azóta egyszer sem használta, nem is szerette őket. Töltött káposzta volt, mivel most már egy család voltak, az ő tiszteletére. A férje elkésett, az anyósával és az apósával, két idegennel ette meg. Ekkor döbbent rá először, hogy ő most már Balogh Imréné, és hogy ez most már így is marad.

Tompán ringat bennünket a megboldogult nagyapa karosszéke, melynek történetét oly sokszor hallgatta anyósától. Ez a legrégebbi családi ereklye. A nagypapa egyébként kiállhatatlan ember volt, de az idő és a karosszék komfortja megszépítették az emlékét. Nem beszélgettek róla sokat, de azt mindig érezte, hogy anyósa hangnemet vált, akárhányszor szóba került.

A mindennapok gondjai villantják a tekintetét, mozdítják a tagjait. Már négy és fél éve próbálnak új lakáshoz jutni a bánya vállalati kontingenséből, hogy ne az anyósáékkal kelljen ezt a két szobát megosztaniuk! Ez az összenyomottság a vágyat is szorongásba fullasztja, lassan már a férje sem próbálkozik, és már szóba sem hozzák egymás között mindezt. Az elején persze megmagyarázta magának, mint a házas élet természetes hullámvölgyét, de hullámvölgyből síktükörré változott szexuális életük. A lakáselosztásra nincs befolyásuk. Az elején még próbálta győzködni a férjét, hogy lépjen be a szocialista brigádba a bányánál, mert az jobb esélyekhez juttathatná őket, de a férje nem akar. Látja maga előtt, ahogy jó keresztényként lepattannak róla unszolásai. „Márpedig ő csak azért sem lesz politikai báb ennek a szerencsétlen országnak a történetében.”

Hangos puffanást hallok,  felkapja a fejét,  kizökken a gondolataiból. Visszakúszik tudatába a szomszéd építkezés, a környező zajok, hogy mennyire utálja a poros levegőt, a daru nyikorgását, a munkások káromkodását és bosszankodását. És a szagok… a szemétledobó bűze. Feltápászkodik lassan, tölt magának egy pohár vizet. Különös élmény ez a nagy nyüzsgés, miközben az itthoni élet lelassult, sokkal nyugodtabbá vált.

Érzem, hogy fáradt. Bekapcsolja a TV-t, valami unalmas beszélgetős műsor megy most is, ráadásul serceg, akadozik az adás. Eszébe jut, hogyan próbálta megjavítani a férje pár hete. Nyelvét kidugva koncentrált, igyekezett valamit bütykölni. Nem egy türelmes ember, hamar feladta; inkább kinyitotta sörét, és sűrű kifogások között idegesen elkortyolta. Azóta se működik jobban, most már talán így is marad. Arra gondol, hogy férje semmit nem tud otthon megjavítani.

Gondolatai egyre régebbre kalandoznak. Oda, amikor férje a konyhában próbálta megszerelni a tűzhelyet és feltekerve hagyta a gázt. Szerencsére időben megérezte a szagot, és gyorsan ablakot nyitott. Azóta nem nagyon megy a konyhába. A visszatérő rossz emlékek hatására egyre hevesebben ver a szíve, remeg a szája széle a haragtól és csalódottságtól. Gyomra összerándul az indulattól. Emlékei mintha nem is hozzá tartoznának, szemléli magát kívülről, és nem érti. Nem érti, hogy mit keres itt, hogy miért érez ilyen dühöt, és miért villan fel újra és újra az agyában a fürdőszobai kisszekrény, ahol anyósa nyugtatóit tartják. Felfokozott állapotában minden szerve megfeszül. Hallom, hogy fordul a kulcs a zárban. Imre belép a nagyszobába, és szorosan megöleli. Testében enyhül a feszültség. Imre a szoba közepén álló kályhához lép, morog, hogy nincs elég meleg, letérdel, és újabb hasábokat rak a tűzre, de azok nem kapnak lángra. Felveszi a kályhának támasztott piszkavasat és a parazsat piszkálja. Hirtelen megváltozik körülöttem minden. Hallom, ahogy fájdalmasan felkiált, és indulatosan apámra szórja minden fájdalmát, dühét és sérelmét. Kiviharzik a szobából, és érzem, hogy én sem maradhatok tovább.

Két nap múlva, amikor megszülettem, a nagyszobában még mindig ott hevertek a felborult kályha maradványai.