Bálint Ákos: Holdvilág

Bálint Ákos

Holdvilág

Nincsen már vaksötét se, basszus.
Kinézek: hold vagy lámpafény?
S hiába mind, ha úgyse látok,
nem át az évek száz hegyén,
takarni persze ez kevés:
mindenki lát, ki épp nem én.

Látnak, de nem csak úgy a semmit…
mind látnak engem is talán,
én meg hogy elbolyongok, elmerengek,
ez is de furcsa, ritka, lám!
Világi zajra állt fülem,
nem zúg a mélység titka rám,

pedig ha tudnátok, ti költők!
– amit már régen tudnotok kell,
hiába nem látom, nem érzem,
tudom, hogy nektek tudnotok kell –
mi égi kozmosz-zajra vágyom,
szívem már érzem, hogy dobog fel

torkomba – fent van: érthető ez –
közel kerülne ő az éghez,
s retteg, hogy nem belülről írok,
mert minden forma-kincs lefékez,
szeretném minden percben élni,
ha írok, azt, hogy óh, de szép ez.

Most kéne megfogózni tényleg
– bár már a hold tovább dereng –
ihletben: ifju, szép Tavaszban,
miképp az éj se font dorong,
ma Péccsel összegondol engem
a bölcs, de néma holdkorong.

2022.03.11.

Fotó: Kalmár Lajos