A társadalom térdimenziója a politikai döntések szférájában is meghatározó, különösen ott, ahol a társadalmi viszonyok radikális átrendezése az ambíció. Magyarország városainak 1945 utáni fejlődése – az új városok, városrészek, lakótelepek elhelyezkedése, mérete, arculata – az államszocializmus időszakában végbement gazdasági, társadalmi és politikai változások térbeli szintézise.

Az új (szocialista) „igényeknek és követelményeknek” megfelelő fejlesztést ideológiai, politikai, gazdasági és külső – hidegháborús – tényezők határozták meg, megszakítva a városok fejlődésének organikus sajátosságait. „…a településhálózat fejlődése, szocialista átalakítása és megújítása elsődlegesen a tervszerű szocialista iparosítás bázisán mehet végbe.” (Ennek ellenpólusa pedig egy konstans, máig ható következményekkel járó elem: a vidékellenesség.)

A növekedés, fejlődés mennyiségi mutatói tekintetében Pécs e folyamatok abszolut nyertese. Az ’50-es években a nehézipar-centrikus iparosítás, majd a bányászat erőteljes felfutása, a ’60-as évektől pedig a Budapest ellenpólusaiként támogatott régióközpontoknak biztosított források és szerepkörök együttesen teremtettek kivételes helyzetet a város számára.

A jórészt a megye falvaiból beáramló/elmenekülő agrárnépességnek köszönhetően a város népessége 1941-hez képest 1960-ra 56%-kal gyarapodott (114.713 főre), úgy, hogy 1954 és 1960 között átlagosan 3000 fővel nőtt évente, ezzel abszolút számban első helyre került a vidéki települések között. A növekedés a következő évtizedben is folytatódott, Pécs 1970-ben már 150ezer lakost számlált.

„A bánya preferált helyzete és az ellenpólus-fejlesztésre való törekvés együttesen eredményezte, hogy 1960 és 1970 között 11790 lakás épült, a teljes lakásállomány 36,2 %-a. Ezzel a dinamikával Pécs a megyei jogú városok körében is első helyre került.” (Fulmerné, 1987.)

Az iparban, elsősorban továbbra is a bányászatban foglalkoztatottak lakhatását csak új technológiával – és ebben Pécs első az országban –, nagypanelos építkezéssel lehetett megoldani. Ebbe a kontextusba illeszkedik a Szigeti városrész átépítése, ahol 1969-ben, a tervek szerint a 10 ezer meglévő lakos maradása mellett 25 ezer új lakóval számoltak egy, immár a szocialista társadalmi viszonyokat leképező épített környezetben.

A Szigeti városrész esetében az ’50-es évek radikális állami beavatkozásai nem forgatták föl alapjaiban az itt élők megszokott életét. A városrész kispolgári-iparos jellege nem számolódott föl maradéktalanul az 1950-ig végbement államosításokkal, az itteni „szakik” KTSZ vagy nyugdíjas-maszek üzemmódban még több mint egy évtizedig őrizték megszokott életformájukat: üldögéltek a kapuk előtt, talpalták a cipőt, élezték a kést otthoni műhelyeikben, fogadták a vendégeket a fodrászüzletben, javították a cipzárt, foltozták a kabátot a szabóságban. A Szigeti városrész szocialista átalakítása (modernizálása) és ezzel együtt a korábbi viszonyok maradéktalan felszámolása (szanálása) csak a városrész átépítésével valósult meg.

A korszakban a „modernizációval” lényegében azonos jelentésű iparosítás tömegeket mobilizált. A régi és az új közötti kontraszt, a korábbi kapcsolatok megszakadása és átrendeződése, az új viszonyok közé való beilleszkedés ellentmondásos tapasztalatokkal járt, miközben a lakótelepre, az összkomfortba költözés ócska társbérletekben lakók és vidékről beköltözők ezreinek jelentett látványos életszínvonal-emelkedést.

A Pécs8 egyetemistáknak hirdetett kutatótábora a személyes tapasztalatok és emlékek előhívásával, „alulnézeti” perspektívából közelített a korszak ambivalens viszonyainak feltárásához és megértéséhez. A kutatótáborban – komoly szakmai előkészítés és a kutatást végző hallhatók mentális támogatását biztosító tréningjei után – a személyes interjúk kerültek a fókuszba. A teljes interjúanyag a Pécs városmonográfia 8. kötetének (Pécs 1945 és 1990 között) elkészülését is szolgálja. A tábor résztvevői – 13 egyetemi hallgató, különféle szakokról – a Szigeti városrész metamorfózisának példáján fürkészte az épített környezet átalakításának hatásait és jelentéseit az egyéni életutakban. A társadalomtörténeti és kutatásmódszertani ismeretek, a kommunikációs, szociális, tanulási, és számos más kompetencia fejlesztése mellett a tábor résztvevői személyes tapasztalatként, a kutatáshoz való elköteleződést is mélyítve beleláthattak saját családjuk történetébe, megérthették saját szüleik, nagyszüleik motivációit, döntéseik hátterét. Ez a párbeszéd aktív kapcsolatba léptette a kutatót saját múltjával.  Az interjúk készítésekor nem pusztán arra voltunk kíváncsiak, hogyan élték meg a kortársak az egyes eseményeket, hanem arra is, hogy milyen jelentéseket tulajdonítanak a velük történteknek. A kvantitatív ismeretek gyarapodásán túl ez a hozzáállás egyelőre talán kevéssé kalkulált, nehezen mérhető, de minden résztvevő számára alapvető tapasztalattal járt: a hétköznapokban fel nem tett kérdések és a korábban soha ki nem mondott válaszok egy közös történet dimenzióit tárták fel. Az interjúk által kicsit mindannyiunk szerepe megváltozott. A „feldolgozáshoz” önmagunkhoz is kapcsolódnunk kellett, miközben Pécshez, a lokális dimenzióhoz és közösséghez való kapcsolatunk is formálódott.

A tábor menetének leírását, az alkalmazott módszereket és eszközöket, valamint az elkészült produktumokat inspirációnak szánjuk, további felhasználásra adjuk közre, melyeket az érdeklődők hasonló kutatások vagy tábori gyakorlatok céljaira szabadon használhatnak. A napoknak keretet adó nyitókör és a záró, reflexiós kör a program kiemelt eleme volt, a hallgatói visszajelzések és tapasztalatok így folyamatosan formálták és alakították a módszertant. Ez jelentette az alapját a személyre szabott témaválasztásnak és a tábor végére megszülető egyéni alkotásoknak.

Részletek a tábor résztvevőinek reflexióiból:

„Nagyon érdekes volt rájönnöm, hogy a város története mennyire befolyásolja az én személyes élettörténetemnek az alakulását, és ezt összekapcsolni egy múltbeli rendszer ideológiájával és városépítési elképzeléseivel egy egészen új perspektívát adott számomra.”

„Szeretnék minél többször részt venni! Közvetlen volt, emberléptékű tudományos résszel, személyes és bizalmas interjúkkal, elfogadó, befogadó, kooperáló »táborlakókkal «, olyan fiatalokkal, akiktől öröm volt tanulni!”

„Összefoglalva, a tábor megerősítette bennem a szülővárosomhoz fűződő viszonyt és annyiban nagyon megváltoztatta a magatartásomat, hogy jobban képesnek érzem magam aktív és konstruktív vitát folytatni a város jövőjéről, nem pedig csendben elfogadni és fejet hajtani a jelenlegi helyzet előtt.”

„Számomra nagyon inspiráló volt együtt dolgozni és gondolkodni. Nagyon sokat számított, hogy egy megértő és támogató közeg alakult ki, így könnyebb volt átlendülni a nehézségeken. Nagyon sok jó ötlet született, és izgalmas volt ennek a részese lenni. Az idősekkel való beszélgetés szintén ide tartozik, motiváló és megható volt látni, ahogy megnyíltak előttünk.”

„Elkezdtem beszélgetni a városról, nem csak mint konstrukcióról, amit az urbanisztikai szövegek mutattak, hanem mint élettérről, amit ti mutattatok. :)”

„Új szemmel kezdtem el ránézni a városra, a hallottak sok mindenre adtak magyarázatot a város mai működésével kapcsolatban. Érdekes volt rádöbbennem, hogy a település, a származási hely, munkahely mennyire befolyásolni tudja az ott lakók életét.”

„Tanulságos és példaértékű volt látni a táborvezetők együttműködését, konfliktuskezeléseit, rugalmasságát. Ez többet jelentett nekem bármilyen egyéb szakmai muníciónál.”

„Nem csak a város egyes részeihez (hiszen nem csak a Szigeti városrészről volt szó) volt alkalmam személyes megismerés útján kapcsolódni, hanem a különböző történeteken keresztül magamhoz, családomhoz is.”

„Egy nagyon kreatív és szakmailag erős közegben éreztem magam, ami a saját gondolkodásomra is nagyon pezsdítően hatott. Számomra, így kis csoportban, játékosan, de azért bizonyos keretekig koordinálva közösen alkotni és szakmai vitákat folytatni a leghatékonyabb tanulási módszer.”

„A társas kutatás és a kreatív feladatok segítettek a személyiségfejlődésemben, szakmai kiteljesedésemben, önmagam megismerésében, a gátlásaim leküzdésében. Segített, hogy közelebb érezhessem magamhoz a nagyszüleim generációját és az általuk megélt éveket, szemléletmódjukat.”

„A szerzett tudás által még inkább azt érzem, hogy a városhoz tartozom.”

A tábor a Pécs8 hálózatának széleskörű mozgósításával valósult meg. Külön köszönet:

• Ruprech Judit – fotó
• Civil Közösségek Háza & Kisház Kávézó – helyszín és jóltartás
• Tuja-kert – étkeztetés
• Pécsi Senior Akadémia
• Vonyó József, Slachta Krisztina, Ispán Ágota, Görgőy Rita – külső szakértés