Beznicza Márk: SZÁZKILENCVEN MÉTER

Beznicza Márk
SZÁZKILENCVEN MÉTER
Tizenkilenc perccel nyolc óra múlt,
épp megkerültem egy hajléktalant,
s a nálam lévő gyűrt szatyorba bújt
sörök üvegje pendült, mint a lant.
Köröttem egyre sűrülő homály
mocorgott s lakta be a Hal teret,
jelezve, hogy az éj – e nagy bogár –
lárvájának lágy burka megrepedt.
A Konzum Áruház mögül kiléptem,
felém szuronyos szellő úsztatott
a fényt lomhán felszívó esti légben
dallamfoszlányokat s kandúrszagot.
Mentem tovább nyugat felé, merengve;
a mélygarázsnál révült taxis állt,
s eget fürkésző szemmel méregette
a kéklő Vega parallaxisát.
Északra fordultam, s egy bőregér
részeg fejem fölött röppent el éppen,
portyált mohón az alkony rőt egén,
s szúnyoggal jóllakott, mire elértem
a város súlyos szürkületbe dermedt
szivét, a körbejárható szivet,
hol minden éj Walpurgis-éj, s a lelket
pogány csodák tüzében edzi meg,
ahol delejjel terhes lassu pára
s nehéz, hasisszagú meleg kering,
s hol barbár basszusoknak ritmusára
kemény husú, szilaj nők segge ring.
Előttem tornyosult a hegy borongva,
s láttam, hogy százkilencven méteres,
vasból s cementből formált eidolonja
mögül tómélyek vaksötétje les.
