Pécs ikonikus vendéglátóhelye 1899. december 22-én nyitotta meg kapuit a Kazinczy utca 1. szám alatt. A 119. évéhez közeledő pince számos átalakításon átesett, mai arculatát éppen 45 éve nyerte el.
1931-ben Babits György vendéglős vette át az István Pincét és egészen az államosításokig működtette. A pince 1954-ig őrizte meg eredeti funkcióját, majd 1955-től – mivel a Kossuth Lajos utcában nyílt egy másik borkóstoló – előbb a MOKÉP (Mozgókép-forgalmazási Vállalat), majd a MESZÖV (Földművesszövetkezetek Megyei Szövetsége) használta raktárnak a helyiséget. A Pécsi Vendéglátó Vállalat már 1956-ban szerette volna megszerezni, hogy kisvendéglőt létesítsen, de ez csupán két évvel később sikerült. Addigra a vállalat a Kossuth Lajos utcában (Király utcában) birtokba vett egy vendéglőnek alkalmasabb helyet, így a Kazinczy utcába tette át a „Poharazó” nevű borkostoló jellegű egységét, ahol a vendégek már asztal mellett fogyaszthatták a borokat, hisz a korábbi helyen erre nem volt lehetőségük. 1963-tól ismét az István Pince nevet viselte a hely, kínálatában viszont még nem a helyi értékek domináltak: „az István pince kiválóan alkalmas volna kizáróan pécsi, baranyai borok mérésére. A borkedvelők nagyon örülnének, ha a város központjában levő pincében jó minőségű baranyai borokat ihatnának.” (Dunántúli Napló, 1963. december 22. 3.)
1966-ban Battancs Gábor grafikus tervei alapján felújították a helyiséget, és a Villány-Siklós Állami Gazdaság minőségi borainak borkostolójává vált. Állóhelyeket is kialakítottak, valószínűleg a megnövekedett forgalom miatt. Az István Pince ekkoriban a Baranya Megyei Vendéglátó Vállalat egyik kiemelt egységének és népszerű helyének számított, hiszen ekkor még kevés borozó volt a belváros területén. A Kossuth Lajos utcai üzletek, valamint a mozi, a színház és más intézmények közelsége miatt sokan keresték fel a helyet, a villányi borok mellett kitűnő duplapresszót lehetett itt kapni. A Pécsre látogató prominens vendégek is meglátogatták, mint például az V. Magyar Filmszemle résztvevői, köztük Bacsó Péter rendező.
1972-ben átalakítási munkálatok miatt bezárták az István Pincét néhány hónapra. Korszerűsítették a fűtést, továbbá teljes faburkolatot, magyaros berendezést kapott a hely. A hangulatot színes képekkel és örökzöld növényekkel dobták fel. Az újjáalakított és a mai formájában ismert István Pince 1973. március 16-án nyitotta meg kapuit. Állandó közönsége továbbra is azok közül került ki, akik a mindennapi rutinba illesztették a borozó látogatását munka előtt és/vagy után, de alapvetően továbbra is a legkülönfélébb emberek, köztük a közelbe járó diákok, hivatalnokok vagy a toborzó irodában jelentkező fiatalok tértek be egy kis hűsítő fröccsre vagy zsíros kenyérre.
A rendszerváltást megelőző évtizedben a hely kisebb megszakításokkal folyamatosan működött, helyzete viszont bizonytalanná vált, a bérlők egymásnak adták a kilincset. Végül 1989 márciusától Vastagh Gyula vette át az István Pincét, aki azóta is üzemelteti. Az első intézkedései közé tartozott, hogy a bor mellett elkezdett sört is árulni, ami ekkor sokat dobott a hely forgalmán. Ez abból is látszott, hogy nem sokkal az átvétel utáni napokban az új tulajdonos véletlenül elhagyta a szerdai bevételt tartalmazó műanyagzacskót, ami 11 700 forintot tett ki. (A KSH adatai szerint 1989-ben a havi nettó átlagkereset 8 165 forint volt.)
A berendezés megmaradt az eredeti állapotban, ekkor néhány évig még televízió is volt, amelyen a vendégek és az ott dolgozók többek között végignézték Nagy Imre temetését. A rendszerváltás környékén sorra szűntek meg a közelben lévő vendéglők, emiatt közel 45 év után, 1993-tól az István Pince ismét melegkonyhával várta az ide betérőket.
Vámos Eszter
