A Pécs Története Alapítvány nagyszabású vállalkozása, hogy elkészíti és kiadja a város történetét bemutató könyvsorozatot, nyolc kötetben. Ennek utolsó darabja Pécs 1945-1990 közötti történetét mutatja be. E munkához a porosodó levéltári dokumentumok mellett a város élő és eleven emlékezetét is segítségül hívjuk, ezért indítottuk el a Pécs8 programot. A magányos kutatás helyett dinamikus és kreatív együtt gondolkodásra és közös alkotásra hívjuknem csak e kor tanúit, de a fiatalabb generációkat is!

Írjuk meg együtt a város múltját, pezsdítsük fel a jelenét!

A Pécs8 célja, hogy mozgósítson és összekapcsoljon minden kezdeményezést, ami a témával foglalkozik. Várunk minden iskolát, kulturális vagy egyéb intézményt, civil közösséget stb., hogy bontakoztassa ki kreativitását és valósítsa meg ötleteit e téren is!

Mire hívunk?

Akár már meglévő, hagyományos programokat (pl. iskolai tanulmányi versenyek, projektnapok, alkotói pályázatok, konferenciák), akár újakat szenteljenek Pécs 1945 és 1990 közötti történetének, osszák meg velünk kezdeményezéseiket!

Mit kínálunk? Nyilvánosságot, szakmai segítségnyújtást az előkészítésben, lebonyolításban és az értékelésben, tapasztalatcserét és nyereményeket is!

Az írott (papír alapú) dokumentumok és fotók gyűjtőhelye

Csorba Győző Könyvtár
Helyismereti Osztálya

7622-Pécs, Universitas u. 2/a
hétfő–péntek 8–18h

Pap Dávid Zoltán osztályvezető
pap.david@csgyk.hu

A tárgyi emlékek és fotók gyűjtőhelye

Janus Pannonius Múzeum
Várostörténeti Múzeuma

7621-Pécs, Felsőmalom utca 9.
hétfő–csütörtök 10–16h

Pásztor Andrea muzeológus
pasztor.andrea.jpm@gmail.com
tel.: 30/566-9740

Jelentkezéseket és kérdéseket a pecs8.info@gmail.com e-mail címre várunk.

?
Impresszum

Főszerkesztő: Dévényi Anna, Bánkuti Gábor
Munkatárs: Szabó Attila (szerkesztő)
Elérhetőség: pecs8.info@gmail.com