Kardos Gabriella: kettes számú pontos vers az alkonyatról

Kardos Gabriella

kettes számú pontos vers az alkonyatról
(tizenkét utca szívében)

egy dzsámi hideg, recsegő padján ülök,
éhes vagyok és szomjas, fázom,
miközben egy az egyhez
elképzelem újra a Várost,
ahogy vaskos tereit szelem nehéz léptekkel

vannak kereszteződések,
ahol egyetlen pillantás több évszázad, inaiban magány
– az Irgalmasok egyenesen oda vezet

az orgonaszó illatként ragad meg fejemben,
sűrű nyálat termelve számban,
hogy emészthetőbbé váljanak
az agyonrendezni kívánt emlékképek
egy múltból, ami csak félig az enyém
tizenkét apostol visszhangja nyilall belém
Gázi Kászim fülén át
(dó-ré-mi-fá-szó-lá-ti-dórémifászó)

egyet igyekszem formálni szerteágazó részeimből
az út padkáira való félreugrások
és az anyja vállán síró csecsemő közt,
az üzletek generációi mentén
a változó látvány okozta hiányérzetekből,
de a fojtogató sikátorok hézagaiban
egyre sötétebb lesz az út fölött

egy dzsámi nyikorgó ajtaja előtt állok,
és képtelen vagyok átlépni a küszöböt