Lázár Balázs: Kettes számú (három)pontos vers az alkonyatról

Lázár Balázs

Kettes számú (három)pontos vers az alkonyatról

Bertók László és Radnóti Miklós emlékére

Az este jő s a Tisza csak
locsog a nagy tutajjal itt.
Lemossa hullám-szavával,
a felszín csend-futamjait.
Felém is küld egy mondatot,
mi ősi ösztönökbe ring,
s elmerengek, cseppnyi jel,
e víznyelv szintaxisain.
Betűk a kék papír felett,
morajló párafüggönyök,
sok elveszett év átragyog
az alkony-fénydeszkái közt.
E perc a múlttal összeköt,
menedékek és börtönök:
gyerekkor, Szolnok, Tisza-part,
folyó, mi bent a hegyre tart,
hol újra s minden fiatal,
hol újra hív a mély Mecsek,
s a város is belélegez.
Miközben tél és nyár között,
miközben Ég és Föld között,
a Földhöz egyre közelebb,
elengedek emlékeket,
megannyi régi Pécseket:
Magasházat és Rák Café-t,
s a mindkettőnek hűlt helyét.
Piacteret és főteret,
s a nagyszínházi főszerep,
Uránváros és Barbakán,
sugárzó helyek hajdanán,
s a versbe bomló alkonyok,
de több sort már nem írhatok…