Történelmet írni és oktatni egyaránt komoly felelősség. Nincsenek könnyű helyzetben a történelemtanárok, ugyanakkor egy jó pedagógus számos szakmai módszerrel érhet el kiváló eredményeket az oktatás, nevelés terén. Erről, s egy Pécs város életében kiemelkedő kutatásról beszélgettünk dr. Dévényi Annával, a PTE BTK Modernkori Történeti Tanszék egyetemi adjunktusával.
– Milyen lépéseket tesz a Pécsi Tudományegyetem, hogy a történelemtanárokkal jó kapcsolatot alakítson ki?– Izgalmas, érdekes vita kerekedett 2016 októberében azon a fórumon, amelyet Ön szervezett. A kerekasztalon különböző oktatási intézményekben dolgozó történelemtanárok beszélgettek sok más mellett arról, hogyan lehet aktuálpolitikai kérdéseket elemezni a történelemórán. Milyennek ítéli meg utólag a fórumot?
– Ősszel számos, a történelemoktatáshoz kapcsolódó aktuálpolitikai kérdés (Brexit, menekültválság stb.) indokolta az érintett pedagógusok összehívását. Egyrészt a diákok a megfelelő történelemtudás nélkül nem tudják értelmezni a napi bel- és külpolitikai eseményeket és jelenségeket, másrészt az új (2012-ben bevezetett) tantervekben komoly hangsúlyt kap a jelenismeret. Mivel ez utóbbi a klasszikus történelemtanári képzésben nem szerepel, a pedagógusok nagyon hálásak bármilyen segítségért. Ezen a fórumon – amelyen számos hallgató is részt vett – szóba került az is, hogy egy tanár miként kezelhet egy-egy szélsőséges diákvéleményt. Összecsaptak az érvek és ellenérvek arról is, hogy lehet-e a fiatalokat demokráciára nevelni. Valóban izgalmas vita alakult ki, és mind a hallgatók, mind az oktatók részéről sok megfontolásra méltó gondolat hangzott el. Számomra nagyon rokonszenves álláspontot közvetítettek a kollégák: igenis lehet nyitva hagyni kérdéseket, tehát a pedagógusnak nem kell döntőbírónak lennie egy esetleges nézeteltérésben.
– Milyen lépéseket tesz a Pécsi Tudományegyetem, hogy a történelemtanárokkal jó kapcsolatot alakítson ki?
– Számunkra a hallgatók képzése során nagyon fontos, hogy lássuk, a közoktatásban mire van igény, s az általános és középiskolai pedagógusok szintén jogos elvárásokat támasztanak velünk szemben. Legutóbb az MTA BTK Vidéktörténeti témacsoportja által szervezett konferencián mutattuk be az Árkádia című szakmódszertani folyóiratot, amelyet a PTE BTK Történettudományi Intézet és a Babits Gimnázium indított útjára 2011-ben azzal a céllal, hogy a közoktatást és a történettudományt összekapcsoljuk. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a tudományos élet újdonságait, s a kutatókat megkérjük arra, hogy közérthetően és röviden foglalják össze az eredményeiket. Modultervek készítésével segítséget nyújtunk abban is (pl. forrásokkal, óravázlattal), hogy ezeket az eredményeket hogyan lehet a tanórákon felhasználni. Ezáltal párbeszéd alakul ki a kutatók és a tanárok között, mindkét érintett részéről máig nagyon pozitív visszajelzéseket kapunk. A közoktatás és az egyetem kapcsolatát erősíti a Kreatív Történelem tanulmányi verseny is, amelyet idén már ötödik alkalommal hirdettünk meg, nagy sikerrel.
– Meg lehet-e ítélni, lehet-e mérni valamilyen módon, hogy valaki jó vagy rossz történelemtanár?
– Szerintem a vonalat ott lehet meghúzni, hogy az illető jó tanár-e vagy sem. Hogy történelmet vagy matematikát tanít jól vagy rosszul, az teljesen mindegy.
– A legfontosabb, hogy megfelelő módon nyúljunk a naplókhoz, memoárokhoz. Ha egy kutató így tesz, akkor egy igazi kincsesbánya tárul elé. Ha rossz kérdéseket címez a forráshoz, az bizony tévútra vezet. Nem célszerű például események rekonstruáláshoz használni, sokkal érdekesebb, hogy az elbeszélő hogyan élte meg, és hogyan emlékezik azokra. Én magam nagyon kedvelem a naplókat és a memoárokat, mert személyesek, és rendkívül közel tudják hozni a múltat. Sosem szabad azonban elfeledni, hogy ezek nagyon szubjektív írások. Éppen ezért a feltárás során fontos szempont, hogy mikor keletkezett a mű. Nem mindegy, hogy közvetlenül egy esemény után született a memoár vagy az illető élete végén, visszatekintésként, összegzésként. Használt-e naplót, iratokat, vagy csak az emlékezetére hagyatkozott? Alakítója vagy elszenvedője volt a történetnek? Emigrációban vagy itthon keletkezett a mű? Ha ezt az előzetes feltárást elvégezzük, a feldolgozás nagyon izgalmas munkát jelenthet.
– Ha már történelemről és forrásokról beszélgettünk, egy fontos kutatásról kérdezném. A Pécs8 nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy a várostörténeti monográfia készülő nyolcadik – a baranyai megyeszékhely 1945-1990 közötti történetét feldolgozó – kötetéhez tárgyi és szellemi forrásokat gyűjtsön a lakosságtól. Mennyire sikerült erre a célra ösztönözni az embereket?
– Dr. Bánkuti Gábor egyetemi adjunktus kollégámat kérte fel a Pécs Története Alapítvány a monográfiasorozat nyolcadik kötetének megírására. Az ő ötlete volt, hogy jó lenne, ha nem száraz tudományos mű születne, hanem vissza kellene adni a település hangulatát és karakterét, azaz hogy ebben az időszakban miben volt más Pécs, mint a többi város. Mivel a közelmúltról beszélünk, mindennek számos tanúja akad, akik el tudják mesélni a kutatás témájához kapcsolódó élményeiket. Gábor ekkor, a társadalmasítás kezdetén már bevont a projektbe, és együtt találtuk ki a Pécs8 projektet. Úgy hiszem, ez a kutatás már túlnőtte a kötetszerkesztés keretét, és nagyon érdekes reakciókat indított el.
– Valóban, de egymástól teljesen elszigetelten. Ezért fogant meg a gondolat, hogy össze kellene kapcsolni az érintetteket. Egyetértettünk abban is, hogy a lakossági gyűjtésből származó anyagokat pedig a közgyűjtemények (Janus Pannonius Múzeum, Csorba Győző Könyvtár, PTE Egyetemi Könyvtár) dolgozzák fel. Fontos, hogy ezek az anyagok elérhetők, kutathatók legyenek, közkinccsé váljanak. Rendkívül értékes forrásanyag érkezett már eddig is, elsősorban fotók, emellett naplók és más iratok is. Nemcsak a szemtanúkat, hanem a mostani fiatalokat is kérdezzük arról, miként látják az 1945-1990 közötti Pécset. Februárban slam poetry estet tartottunk a Nappaliban. Az alkalmi slammerek egy-egy korabeli pécsi fotóval kapcsolatos érzéseikből faragtak verset. A napokban írtunk ki egy pályázatot, amelyben rövidfilm készítésére buzdítjuk az alkotókedvűeket.
– Ha már ennyit beszéltünk a Pécs-kutatásról, hadd kérdezzem meg: Önnek mit jelent ez a város?
– Nekem ez a közegem. Ösztöndíjasként majdnem egy évet Berlinben töltöttem, amely a világ egyik legnagyszerűbb városa. Komolyan megkísértett, hogy ott maradjak, de van egy nagy hátránya. Lapos. Rájöttem, hogy nem tudok a Mecsek nélkül élni. Pécsnek olyan adottságai vannak, amelyekkel nagyon nehéz versenyezni. Élhető léptékű, emellett igazi egyetemi város, klassz kulturális élettel. Amikor a fővárosból vagy máshonnan meglátogatnak a barátaim, mindig rácsodálkoznak, hogy milyen pezsgés, mennyi program van itt. Szóval az ittlétet egyelőre nem cserélném el semmire.
Gerner András (pecskertvaros.hu)
