Sándor Luca: Kettes számú pontos vers az alkonyatról

Sándor Luca
Kettes számú pontos vers az alkonyatról
December. Nyolc óra sincs még.
Göcsörtös tégla-gerincét
nyújtóztatja az utca.
Mint bogarászó gyermek, guggol a
Városon az égszínkék kupola.
Mozdulatlan, pedig él.
Hallgat az út a nagy téri fákkal,
csendben lüktető artériákkal
– szabályszegőkre vár tán.
Nem messze az első bíbor-torony
kacag a három fakó rokonon,
s mosolyg a szálldosó sötét.
Üres, nesztelen a környék,
csak egy nagy vakablakba nézeget
eltökélten a téli képzelet.
És lát benne szilveszteri csákót,
és furcsa vízköpő ökröket,
ló alatt a kedvesére várót,
csillagot, félholdat, gyöngyöket,
és tüntető tulipánt, sárgállót,
zajos utcán eltévedt Fortunát,
lát akaratlan összesúrlódó
kabátokat (hol fényeset, hol puhát).
Kilenc perccel nyolc óra múlt.
S a Város, a bölcs, mit elhalasztott
így magára húzza, mint tiszta maszkot.
2020
