A lábad alatt a díszburkolat. A csatorna fedlap. A fejed fölött lógó cégérek, a kandeláberek. Szobrok, kutak. És házak, házak, házak…. Nyomok mindenfelé. Karakteres, de a környezetbe szervesülő nyomok, organikus alakítások: élő építészet. Szó szerint és képletesen is igaz, hogy a ma Pécs arculatát leginkább meghatározó élő építész Dévényi Sándor.
„Pécs életem alapélménye” – állítja Dévényi 1997-ben megjelent könyvében. A belvároshoz közel, egy Forbát Alfréd házban töltötte gyermekéveit és csak rajzolt, rajzolt és rajzolt. A Műegyetem elvégzése után két évig bírta Budapesten, hazavágyott. 1975-ben a BARANYATERV-nél kezdett dolgozni. Csete György és az éppen feloszlóban lévő „Pécs Csoport” szellemisége erősen hatott rá, ahogy a városra is, aminek vezetői a korszakban – Magyarországon egyedülálló módon – teret engedtek a panelépítészetből kiábrándult, a még meglévő értékek megmentésére vállalkozó fiatal építész és mérnök generációnak. Ez a szerencsés konstelláció mentette meg Pécs történelmi belvárosát (és közvetlen környezetét) a szocialista városépítészettől.
Dévényi a ’70-es években szó szerint underground építészként volt jelen a városban. 1974-ben Pécs belvárosát katasztrófa sújtotta övezetnek minősítették az alatta húzódó és egyre nagyobb omlásveszélyt jelentő 30 km hosszú pincerendszer miatt. A probléma kezelésére a város tekintélyes állami támogatást kapott, a pincék egy részét betömték, de a nagyobbaknak megerősítve új funkciót kerestek. Ekkor tervezte meg többek között a nemrég bezárt Akvárium-Terrárium pincéjét (Munkácsy Mihály u. 33.), a Bányászati Múzeumot (Káptalan utca 2.) és a teljes egészében soha üzembe nem helyezett Egyetemi pinceklubot (Rákóczi út 65.).
Közben a Pécsi Tervező Vállalathoz került, ahol 1980-ban Kistelegdi István vezetésével létrejött egy „belvárosi rehabilitációs iroda” ami az állami felújítások és városrendezési beavatkozások mellett a magánberuházásoknak is (ingyenes) támogatást nyújtott a belváros műemléki értékeinek megőrzéséhez. Ennek keretében tervezte meg a Színház tér mai burkolatát és a Várostörténeti Múzeumnak helyet adó Tímárház (más néven Derfli, Felsőmalom u. 9.) felújítását. Mindkét munkájában igyekezett pótolni valamicskét Pécs talán legfájóbb hiányosságából, ami az építész szerint: a víz. A színház tér szökőkút-medencéi nyújtanak (minden tiltás ellenére) vigaszt a nyárra a városban rekedt gyerekeknek ma is. A Tímár házban feltárta az egykori malomárkot, melynek vize átcsordogált az épület alatt.
A víz későbbi munkáiban is domináns elem: ott folyik az általa tervezett Jókai téren, a lakóházak korlátjain, udvari csepegőkben. Folyik a Gellér B. István szobrásszal együtt újra fakasztott Petrezselyem kútból (Aradi vértanúk útja) és a dominikánusok egykori kútjából (Kazinczy u.), a Kálvária utcai török kútból, szemben a szintén neki köszönhető „Keltaur” szoborral (szobrász: Palotás József). Utóbbi az általa tervezett nyugati várfal-rekonstrukció és az Ágoston tér rendezése kapcsán készült el.
A történelmi emlékek és a helyi hagyományok megőrzése nem csak a műemlék rekonstrukciókban figyelhető meg. Épületeinek gyakori díszítő eleme a kerámia – ezek többnyire Dobány Sándor keramikus művész alkotásai – tekintettel a város nagy múltú kerámiaiparára. A házak alapozásakor feltárt ókori-középkori épületmaradványokat szervesen építi be az új épületekbe.
A fiatal pécsi mérnök és az építész „lobby” kiemelkedő teljesítménye volt az Aradi vértanúk útja és az alagút kialakítása a ’80-as évek végén. Az északi várfal rekonstrukciójával együtt az egykori várárok helyén, a belváros tehermentesítésére kialakított új útvonalon az eredeti tervek szerint egy felüljáró épült volna, szétrombolva a Székesegyház és a belváros közvetlen környezetét (és a panorámát). A felüljáró helyett megépült alagutat és a „függő-promenádként” megőrzött „régi” Aradi vértanúk útját – Kistelegdi Istvánnal – Dévényi Sándor tervezte. A támfal feletti oszlopokra már ekkor a tizenhárom hős szobrát álmodta, ennek megvalósítása azonban csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor, akkor sem közpénzből, hanem az általa létrehozott Aradi Vértanúk Szobrai Alapítvány jóvoltából. Ez az első olyan emlékhely az országban, ahol az összes vértanú szobra együtt található. Az utolsót 1998-ban avatták fel, de az alapítvány ma is tevékeny. A 2010-ben átadott, immár Dévényi és Dévényi (Sándor, és fia Márton) által tervezett Kossuth téren az első felelős magyar kormány tagjai közül három már kapott szobrot, öt még hátra van.
A ’80-as évek második felében a pécsi párt- és városvezetés új generációja már saját elképzelésekkel bírt, az addig viszonylag szabadon alkotó szakemberek mozgástere beszűkült. Dévényi Sándor 1988-ban elhagyta az állami vállalatot és saját „vállalkozást”, ún. kisszövetkezetet hozott létre több kollégájával, barátjával és rokonával. A szocialista állam- és gazdasági rend széthullását követően Skrobák Lászlóval megalapította a Dévényi és Társa Kft-t, amivel nem csak Pécsett tervezett számos közteret és épületet, de országszerte hozott létre jelentős alkotásokat, fürdőket, szállókat, templomot.
Ezzel párhuzamosan aktív építész-szakmai és civil közéleti szerepet vitt. A már említett Aradi Vértanúk Szobrai Alapítvány mellett évekig lobbizott a dunántúli autópálya megépítéséért, több ciklusban volt képviselő a városi közgyűlésben az Összefogás Pécsért Egyesület frakciójában, volt a Dél-Dunántúli és az Országos Építész Kamara elnöke, az organikus építészek Kós Károly Egyesülésének jelenleg is elnöke, a Makovecz Imre által alapított Művészeti Akadémia (akkor még egyesület) egyik első tagja, majd köztestületté válása után egy ideig alelnöke. Ybl-, Pro Architektura-, Prima- és Kossuth-díjas, 2017-től pedig a nemzet művésze.
Megépült házait fölsorolni is nehéz lenne. Alkotásai, szakmai és közéleti tevékenységei közül – a Pécs8 profiljához igazodva – a rendszerváltás előtti időkből nyújtottunk ízelítőt, bizonyítva, Pécsett az ember valóban úton-útfélen Dévényi Sándorba botlik. Büszkén jelentjük, hogy ez alól a Pécs8 sem kivétel: logóját köszönheti a pécsi művésznek. Köszöni is!
Skiccek a Pécs8 logótervhez (2016.)
Dévényi Anna
