Dr. Székely György a PNSZ 1943–1948 közötti vezetője az 1950-es évek végén. OSZK Színháztörténeti Tár, ltsz.: 894/1996 (Rékai János felv.)

A Pécsi Nemzeti Színház nagy sikerrel játssza Gorkij Éjjeli menedékhely című drámáját. „A rendezés fővárosi színvonalon áll, eltalálta a hangot, a levegőt s teljesen megértette az írót. Díszletek művésziek és stílusosak, amiért dr. Székely Györgynek külön gratulálunk.
Nem gratulálunk viszont azoknak a »hölgyeknek« és »uraknak«, akik ajtócsapkodással, jövés-menéssel és ízléstelen magatartásukkal nagymértékben idegesítették a színészeket éppúgy, mint a közönséget. Ha nem érdekli őket az előadás, menjenek a Mecsekre sétálni”
– írja K. Gy., az Új Dunántúl kritikusa.

Eszményi célok hevítik a bolgár katonát a fasizmus elleni harcban.

JPM – Helytörténeti Gyűjtemény (Bezerédy Győző)

Lassan beindul az élet. Bár a közlekedés még akadozik – a fővárosba a Bátaszék—Baja—Bácsalmás—Kiskunhalas kerülővel lehet eljutni, és a helyzet az év végére sem javul, ekkor másfél nap vasúton a Budapest—Pécs vonal –, a rendvédelmi szervek eredményesen működnek:
A pécsi rendőrkapitányság, mint elsőfokú büntetőbíróság a szesztilalom kijátszása miatt 3000 pengő pénzbüntetésre, illetőleg 90 napra átváltoztatható elzárásra ítélte Gáti József pécsi, Benyovszky Móric-utca 28. szám alatti lakost. Az ítélet jogerős. Ugyancsak a rendőrkapitányság munkakerülés és erkölcstelen élet miatt ítélt el több nőt.”

A Tímár utca 19. szám alatti helyiségben – „valamikor még a germán szándékok vára volt ez a ház” – Dr. Fischer Béla pécsi ügyvéd vezetésével megkezdi működését a háborús és népellenes bűntettekben eljárni illetékes Pécsi Népügyészség.

Feleségemtől sz. Bisztricki Lídiától különváltan élek és érte semmiféle felelősséget nem vállalok. Kámenczki János kövező-s. Pécs, Klimó-u. 1/a.

Bánkuti Gábor

Felhasznált irodalom:
Új Dunántúl, 1945. április 1; 5; 17; 18; 20.
?
Impresszum

Főszerkesztő: Dévényi Anna, Bánkuti Gábor
Munkatárs: Szabó Attila (szerkesztő)
Elérhetőség: pecs8.info@gmail.com