„23-án szerdán az egész iskolánk nagy lázban volt. Kitűztük a nemzetiszínü kokárdánkat.
10 órakor az orosztanárnőnk jött be órát tartani. Szomorú volt, könny csillogott a szemében. Tőle tudtuk meg, hogy a pesti fiatalok szent ügyünk kivívásáért fegyvert fogtak. Gerő Ernő ezeket romboló, fosztogató csőcseléknek nevezte, s az orosz csapatokat hívta ellenük. Így kezdődött a pesti utcákon a gyászos vérontás. Mindnyájan megrendülve ültünk a padokban.”

Az utókor számára az 1956-os forradalommal – Magyarország huszadik századi történelmének legkiemelkedőbb kollektív nemzeti teljesítményével – leginkább az egyéni megéléstörténetek megismerése teremti meg az érintettséget. A pusztán a politikatörténeti eseményekből rekonstruált képből hiányoznak az egyéni, szubjektív élmények és nehéz megragadni, hogy egy „hétköznapi ember” életében mit jelentettek ezek az események, milyen hatást gyakoroltak rá. A forradalmat szinte egyöntetűen támogató lakosság közös teljesítménye hogyan rögzült, mint személyes élmény? Az alábbiakban közreadott napló segítségével egy diáklány személyes történeten keresztül azonosulhatunk a forradalom pécsi eseményeivel.

A pécsi Janus Pannonius Múzeum 2016-ban felhívást tett közzé az 1956-os forradalom 60. évfordulójára tervezett kiállítás kapcsán, melynek szervezésébe a városlakókat is be kívánták vonni. Tárgyi emlékek (fénykép, zászló stb.) felajánlását várták, amelyek a forradalom pécsi, baranyai eseményeihez kötődnek. Így került a Várostörténeti Múzeumba az 1941-ben Pécsett született Edit naplója, aki a forradalom évében kezdte meg középiskolai tanulmányait a Janus Pannonius Gimnáziumban. Az értékes forrásról a Pécs8 programon keresztül szereztem tudomást és ennek segítségével nyílt lehetőségem vele behatóbban foglalkozni.

A napló október 31-ig taglalja az eseményeket, azaz a 12 napos „forró ősz” történéseinek az első felét rögzíti, így pozitív hangnemben zárul az írás. A feljegyzések egy kis alakú füzet 12 oldalát töltik ki. Az írás mellett találhatók újságkivágások is, amelyeket összehajtogatva rögzített. A naplóként használt füzet elején ez áll: Turi Edit I. oszt. gimnazista, tehát ezt a noteszt eredetileg nem naplóírásra szánta, a feljegyzések a füzet végében találhatók, a szöveg a forradalom hatására született.

Egy napló sokat elárulhat szerzőjéről, annak gondolkodásáról, szokásairól, társadalmi, szociális helyzetéről, illetve a környezetéről. Mit tudunk meg ebből Editről? A füzet elején található címből megismerjük a nevét, életkorát (kb. 15 év) és iskolázottságát: gimnazista tanulóról beszélünk, aki a kor egy olyan oktatási intézményét látogatta, melynek képzésében csak egy szűkebb réteg részesült. Az újságkivágásokból és az idézetekből képet kaphatunk arról, hogy Edit milyen forrásokból tájékozódott. Elsősorban tanáraitól, akiknek véleménye nagy hatást gyakorolt rá. Testvére, osztálytársai, barátnői tájékoztatták a legfrissebb pécsi eseményekről, az „agitációs” kalandot együtt tervezték. Az újságkivágások arról tanúskodnak, hogy a kamaszlány a forradalom napjaiban olvasta a Dunántúli Naplót, emellett a rádióból is sokat idéz. Érdekes módon szüleit nem említi, azt, hogy családi körben hogyan beszéltek az eseményekről. Edit az egymásnak ellentmondó, különböző vélemények és hírek között egyedül próbálta megtalálni az igazságot.

Október 22-én Pécsett a Diákparlament kiadta 22 pontos követelését, Edit ennek pontjait szorgalmasan lemásolta füzetébe, és hozzá tette: „Ezekkel a pontokkal mi mindnyájan egyetértünk.” Ezután arról ír, hogyan jutott el hozzájuk a pesti forradalom híre, a következő nap pedig végig követhetjük a pécsi tüntetésen, ahogy Edit együtt halad a tömeggel, jelszavakat skandál, melyek közül a következőket tartja lejegyzendőnek: „Oroszok haza”, „Nem kell spicli”, „Magyar urániumot”.

Hogy a számos jelszó közül miért éppen ezeket? A fiatal gimnazistának 1956 adott betekintést a magyar politika valóságába. „Ruszkik haza” – ez volt a forradalom  leggyakoribb követelése. A másik kettőt Edit életkorával és aktuális tájékozódásával tudjuk magyarázni. A napló szerzőjével folytatott interjúim nagyban hozzásegítettek a leírtak jobb megértéséhez. Edit gyermekkora és családja is kirajzolódott előttem. Ezekből a beszélgetésekből tudtam meg, hogy Edit burokban nőtt fel, nem kapott kettős nevelést, nem voltak politikai nézetei. 1956 számára ablakot nyitott a világra. Többek között a szovjet jelenlétről, a besúgóhálózatról és a pécsi uránbányászatról is ekkor szerez tudomást.  Utóbbi tevékenység bauxitbányászat fedőnéven már 1953 óta folyt a Mecsekben.

A feljegyzések nagyon pozitív hangneműek, stílusuk a korabeli sajtóra emlékeztet. Látható, hogy Edit világlátását ezek nagy mértékben meghatározták. Sokakkal ellentétben a kamaszlány maradéktalanul hitt annak, amit az újságban olvasott, a rádióban és az utcán hallott.

A szöveg nem tagolt, nem keltezett, néhány helyen téves a dátum. Egy-egy keringő hírt múlt időben értékel: „Ilyen tévhitekkel zártuk le ezt a nagy napot.”

A „naplónak” ezek a jellegzetességei arra utalnak, hogy szerzője nem napról-napra rögzítette az eseményeket, hanem a győzelem napjaiban, „egy szuszra”. Célja a forradalom eseményeinek megörökítése lehetett, emiatt a személyes információk háttérbe szorultak, csak az került megemlítésre, amit fontosnak tartott a történések fényében. Október 31. után, még a szovjet intervenció előtt érezhette úgy, hogy muszáj kiírnia magából az eseményeket, melyek ilyen nagy hatást gyakoroltak rá,. Ezt támasztja alá a szöveg ünnepélyes kezdése is, a piros-fehér-zöld színezés és az 1956. okt. 23. mint cím.

Edit életében, aki gyerekként természetesnek vette az ötvenes évek világát, a forradalom elsöprő élményt jelentett. Az események magukkal ragadták, teljes odaadással vett részt a történésekben, olyanra is vállalkozva (például az agitáció), amiről igazából fogalma sem volt. Őszintén hitt abban, hogy a nemzeti összefogás elhozza a szabadságot, tanárainak pálfordulását árulásként élte meg, visszakozásuk óriási csalódást okozott számára, lobogó lelkesedésében képtelen volt megérteni őket. A forradalomban való részvétel maradandóan meghatározta világlátását, elmondása szerint azóta sem érzett ilyen büszkeséget. ’56-os naplóját – talán ezért is – minden évben újra olvassa.

Andrásfalvy Csenge

?
Impresszum

Főszerkesztő: Dévényi Anna, Bánkuti Gábor
Munkatárs: Szabó Attila (szerkesztő)
Elérhetőség: pecs8.info@gmail.com