Oberon Társulat: JÓ SZERENCSÉT!

Az Oberon Társulat Jó szerencsét! című produkciója egykori pécsi és Pécs környéki bányászokkal folytatott beszélgetésekből bontakozott ki. A színészek és a bányászok párbeszédnek köszönhetően a színdarab a bányászattal kapcsolatos örökséghez sajátos módon közelít: az államszocializmus-kori bányászat különféle aspektusait a jelen szempontjából is releváns közösségtörténetként fedezi föl és jeleníti meg.Tovább

Versről versre – versolvasási gyakorlatok

A következő versválogatás és a hozzá kapcsolódó videóanyag a 60 éves Jelenkor ünneplésére született. Az anyagokhoz alkotói pályázatok, fiatalokat megmozgató projektek is kapcsolódtak. A Jelenkor folyóirat és a Pécs8 termékeny együttműködésének eredményeit, az ÁT-ÍRÁS program anyagait egy összművészeti esten mutatták be 2018. november 30-án. A program helyszíne a pécsi Civil Közösségek Háza volt.Tovább

Beszámoló: Pécs8 tábor. Reggeli, 2018. május 28–31.

2018. május 28–31-ig gimnazisták gyűltek össze, hogy felderítsék a 70-es évek ellentmondásos légkörét. A Szent Mór Iskolaközpont kicsit fáradt, de kreatív és nyitott diákjai négy napot töltöttek a Pécs8 által szervezett táborban, hogy megtudhassák, nagyszüleik korosztálya hogyan élt, mit viselt, hol bulizott és hogy ünnepelt, minek örült vagy mitől szorongott és félt.Tovább

A díszlet és a valóság. Laufer László képei, Pécs 1984-1990

A díszlet és a valóság. Aczél György díszpolgár lesz, munkásőrök avatása a POTE-aulában. Razzia a György-telepen, érkezik a Szent Jobb. Bányászdemonstráció és „jugoszláv roham”. A ’80 évek végének pécsi mindennapjai Laufer László fotóin. A Dunántúli Napló Príma Díjas és PTE Sajtódíjas fotóriportere 1981 óta rögzíti a díszleteket és a „hétköznapok” eseményeit. Köszönjük a képeket!

Tovább